Bejelentés



NAGYCSALÁDOSOK VESZPRÉMI EGYESÜLETE
Társadalmunk alappillére a család, és csak rajtunk múlik, milyen útravalót visznek gyermekeink!

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









Szerző: Cseh Zoltán Fotós: vehir.hu A női szerepek megváltozása veszélyezteti a hagyományos családmodellt – erre hívta fel a figyelmet egy uniós programsorozat. Március vége a Családok Hete az Európai Unióban. Ebből az alkalomból az Európai Nagycsaládos Szövetség és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete minikonferencia sorozatot szervezett „Európa: a család az első!” címmel, amelyet minden országban, hazánkban összesen 90 helyszínen azonos időpontban, március 26-án, szombaton délután 17 és 19 óra között tartottak meg. Veszprémben a Családsegítő Központ adott helyet a programnak.

Kapot Ildikó a családban betöltött szerepek fontosságáról beszélt a szülőknek Biztos, hogy a család első? – tette fel a kérdést előadásában Kapot Ildikó, a Nagycsaládosok Veszprémi Egyesületének elnöke. Úgy véli, veszélyben a hagyományos családmodell, inkább a családfenntartás került előtérbe, éppen ezért a szerepjátékok fontosságára hívta fel a figyelmet. Számos példával illusztrálva arra adott választ, miként lehet megőrizni a szerepeket, hogy ne a gyermek uralkodjon a szülőkön. Lelkiismeret-furdalás nélkül merjük felvállalni a nemet gyermekünkkel szemben, ha az helyénvaló – hangsúlyozta.

Horváthné Kecskés Diána A családról, mint értékről gondolkodjunk – mondta Horváthné Kecskés Diána, a Családsegítő Központ intézményvezetője. Érdeklődésünkre elmondta, bizonyos társadalmi folyamatok, a mindennapi élet, a női szerepek megváltozása bizony veszélyezteti a hagyományos családmodellt, viszont vannak megmenthető értékek, amelyeket főként a nagycsaládosok őriznek. – Nagyon sok családdal találkozunk az intézményen belül, olyan szülők keresnek fel minket, akik nem tudják önállóan kezelni a nevelési problémákat, illetve az abból adódó bajokat. Fontos, hogy ne csak szakemberekkel beszéljék meg gondjaikat, hanem találkozzanak olyan csoportokkal, ahol hasonló élethelyzetben lévő családokkal beszélgethetnek – mondta. Erre adott lehetőséget a szombati rendezvény is, amely a gyakorlati tapasztalatok megosztását követően kötetlen beszélgetéssel zárult. A programra egyébként nagycsaládos apukaként ellátogatott Porga Gyula is. Érdeklődésünkre elmondta, igaz, hogy számos nehézséggel jár a gyermekvállalás, ugyanakkor rengeteg pozitív élményben lehet részünk általa. A polgármester úgy véli, ez a kis otthoni közösség tudja az embert igazán megvédeni a külvilág zajától.












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!